Archívum havi bontásban: július 2014 - Oldal 2

Tehetségnapon vettünk részt a Tokaji Ferenc Gimnáziumban

A  TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt keretében megvalósuló a Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” nevű kiemelt projekt keretében térségi Tehetségnapok megvalósítására és koordinálására „A tehetség hónapja” programsorozat részeként szervezésre kerülő Térségi Tehetségnapon vettek részt iskolánk tanulói.

A program során művészeti produkciók és tavaszköszöntő képkiállítás keretében egymás és a nagyközönség előtt bemutatkoztak a közreműködő tehetségpontok.

Alternatív programként természettudományos és kreatív tevékenységekre várták az érdeklődőket.

 

Tanulónk sikere a Hegyalja matematika versenyen

Titkó Simon 7. b osztályos tanulónk továbbjutott a hegyalja matematika verseny döntőjébe,amely 2014.03. 26-án, 14 órakor lesz.Felkészítő tanára: Kovács Zsolt tanár úr.

Gratulálunk!

Március 15.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkor történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig.Eredményességét mi sem mutatja jobban, mint hogy csak a cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni, amelynek soha ekkora hadserege addig nem járt még külföldön. Gyakorlatilag az 1848-49-es harc a magyar nemzet történetének leghíresebb háborús konfliktusa is.

Az iskolai ünnepséget Csománé Németh Emese tanárnő és Kovács Zsolt tanár úr rendezte a 7.a és  a 7. b osztály szereplésével.Közreműködött Kovács Józsefné tanárnő vezetésével az iskolai énekkar. Fotók az ünnepségről.

Pedagógus életpálya előadás a tokaji RANOI-ben

A pedagógusok minősítéséről tartott a tokaji járás pedagógusai számára tájékoztatót Petróczi János, a kazinkbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatója, címzetes főiskolai docens, közoktatási szakértő a tokaji általános iskola aulájában, ahol intézményünk tanárai is képviseltették magukat.

Hegyalja matematika verseny

Ennyi év alatt igen sokat tett a verseny népszerűsítéséért a szervező, Maczkóné Matlák Julianna tanárnő, a Bolyai  Iskola matematika tanára,akinek sokat köszönhet iskolánk abban is, hogy 2006-ban az alább szereplő helyszínek mellett Tarcal is körzeti verseny helyszín lehetett.

A versenyt kétfordulósra tervezik.
Első forduló helyszínei:

  • Encs, Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Táncsics út 4. (Gönc körzete is)
  • Homrogd, Móra Ferenc Görög katolikus Általános Iskola (Szikszó körzete)
  • Sárospatak, II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola Petőfi 1
  • Sátoraljaújhely,Petőfi Sándor tagintézmény Deák út14. (Cigánd körzete is)
  • Szerencs, Bolyai János Katolikus Általános Iskola Rákóczi út 100. (Tokaj körzete is)

Időpontja: 2014. február 26.(szerda) 14 óra.

Iskolánk tanulói közül   Gál Péter (6.a), Titkó Simon (7.b) mérettették meg magukat.Felkészítő tanár: Kovács Zsolt tanár úr volt.

Fotóriport.

Zrínyi Ilona/Gordiusz matematika verseny

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben is megrendezte a Zrínyi Ilona kétfordulós (területi, országos) matematikaversenyt. A versenyt teszt formájában bonyolítják le.

A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók logikus gondolkodását kívánják mérni. Lehetőséget szeretnének biztosítani arra, hogy az iskolák 3-12. osztályos tanulói összemérhessék matematikai tudásukat.

A versenyen az iskolák 3-12. osztályos tanulói vehetnek részt. (A 0. évfolyamos tanulók a 9. évfolyamosok között indulhatnak. A későbbiekben ezek a tanulók azon az évfolyamon versenyezhetnek, melynek matematika tananyagát tanulják.)

Az 1. forduló időpontja: 2014. február 21. (péntek) 14 óra. (Románia és Ukrajna 15 óra)

( http://mategye.hu )

A tarcali Klapka György Általános Iskola tanulói a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskolában írták meg az első fordulót.Fotók ide kattintva láthatók.

A versenyen részt vevő diákjaink: Gál Péter Zoltán, Motkó Renátó,Balla Tibor,Kovács Regina,Mile Zita,Hunyor Máté , Kovács Eszter.Felkészítő tanáraik voltak: Csománé Németh Emese, Páll Jánosné és Kovács Zsolt matematika tanárok.A feladatokat tartalmazó csomagokat pontosan 14 órakor bontották ki-a verseny szabályai szerint,ezt a felkért bizottság: Kovács Zsolt matematika tanár (Tarcal) illetve egy legyesbényei, továbbá egy taktaharkányi felkészítő matematika tanár hitelesítette.

iPad bemutató-új utakon a közoktatásban

“iPad használata a közoktatásban” intézményi szintű konferencia Zsámba László közoktatási szakértő (B.A.Z.Megyei Pedagógiai Intézet) szervezésében.

Az iPad 2010-es bemutatása alapvetően formálta át a gyerekek viszonyulását a technológiához. A világ megváltozott körülöttünk, máshogy olvasunk, játszunk, tanulunk, mint korábban.  Hiszünk abban, hogy néhány éven belül Magyarországon is az elsődleges oktatási eszközzé válhat a táblagép.  Video itt!

A B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Intézet innovációs céllal tantestületek, szakmai közösségek számára bemutatókat szervez az iPad iskolai használatának lehetőségeiről, ahol különböző tantárgyak digitális tananyagaival is megismerkedhetnek az érdeklődők.  Műhelymunkának szánjuk a találkozókat, ahol a digitális tananyagfejlesztésekhez majdani partnereinket keressük. (htpp://borsod.ped.hu)

Szervező: Zsámba László

Tréner: Veress Róbert

Fotók itt láthatóak.

Chicago

Iskolánk tanulóival és tanáraival a Miskolci Nemzeti Színház Chicago című musicaljét tekintettük meg január 23-án este, Szinetár Dóra és Ullmann Mónika főszereplésével. Fotókat itt láthatnak.

A Chicago a világ musicalirodalmának egyik legtöbbet játszott darabja, melyből 2002-ben több Oscar-díjjal jutalmazott film is készült. A mű népszerűségét a jazz, a revü és az amerikai showbiznisz legjobb hagyományait ötvöző zenéjén kívül elévülhetetlen aktualitású témájának is köszönheti. A húszas évek Chicagójában játszódó történet kíméletlen pontossággal mutatja be a folyamatot, ahogyan az igazság helyét átveszi a manipulált közvélemény, a megérdemelt hírnév helyét pedig a mesterségesen felépített celeb-lét.

Még nincs vége, tovább »

A Diótörő című balettet láttuk felvételről a miskolci Kamaraszínházban

A balett egy karácsony esti vendégséggel kezdődik. Clara (Marika), a vendéglátók lánya keresztapjától, Drosselmeyertől egy diótörő bábut kap ajándékba. Az ünneplő családi körből a történet szárnyán a Diótörő és Egérkirály elleni csata színhelyére repülünk, majd tanúi leszünk, hogyan változik át a Diótörő herceggé, és izgalmas kalandokban lesz részük Clarával együtt az Édességek Birodalmában (Bababirodalomban), ahol Cukrozott Szilva tündér ünnepséget rendez Clara (Mária hercegnő) és a herceg tiszteletére. A világ legkiválóbb táncosai , remek koreográfusok, elismert díszlet- és jelmeztervezők dolgoztak azon, hogy ez a produkció minden korosztály számára élvezetes és emlékezetes legyen E.T.A. Hoffmann meséje alapján.

Iskolánk jól teljesítő tanulói részvételét az előadáson IPR-támogatással szerveztük meg.

 A fényképeket itt láthatják.

Még nincs vége, tovább »

Első helyezett lett a tarcali csapat a bodrogkeresztúri “Eötvös József ” általános műveltségi vetélkedőn

Első helyezett lett a tarcali csapat a bodrogkeresztúri “Eötvös József ” általános műveltségi vetélkedőn.

A megmérettetésen 11 csapat vett részt.

A csapat tagjai:
Mészáros Rebeka, 7.b
Vízkeleti Boglárka, 7.b
Bíró Dániel, 7.b
Titkó Simon, 7.b

Felkészítő tanár:Kovács Zsolt osztályfőnök.

Gratulálunk!  Fotók itt láthatók.