Archívum kategóriák szerint: Matematika - Oldal 26

A “Környezetvédelmi témahét” projektjei

A nemrég befejeződött “Környezetvédelmi témahét” produktumait, tanulóink munkáit a ide kattintva tekinthetik meg.

A Szerencsi Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrsén jártunk

Nyílt napot szervezett a tokaji rendőrőrs  fiatalok számára. A Tarcali Klapka György Általános Iskolát az érdeklődő hetedikes és nyolcadikos tanulókkal  Kovács Zsolt tanár úr képviselte.

A fényképeket itt láthatják.

Don Perlimplín / Don Cristóbal operaelődáson vettünk részt a Miskolci Nemzeti Színházban

Kortárs operát nézni és hallgatni jó, mi több, élvezetes. Bizonyítékul álljon itt Vajda János régóta várt, a szerző kívánságára közösen bemutatott két műve, melyek Federico García Lorca bábjátékai alapján készültek. Az eredeti drámaszövegek nem kapcsolódnak egymáshoz, de Vajda egyfelvonásosai ikerdarabként, egy történet két olvasataként kerülnek színre. Mindkettő az öregedő férfi és a fiatal lány szerelmét meséli el, de míg az egyik szomorú, a másik vidám játékként teszi ezt.

Még nincs vége, tovább »

A Komplex Természettudományi Tehetséggondozó Műhelyünk laborgyakorlata külső helyszínen, a Tokaji Ferenc Gimnázium Hulladékanalitikai Laborjában

A Komplex Természettudományi Tehetséggondozó műhelyünk egyik foglalkozását a Tokaji Ferenc Gimnázium Hulladékanalitikai Laborjában tartottuk meg.A látogatásra  a Környezetvédelmi témahetünk részeként került sor.

Köszönetet szeretnénk mondani a foglalkozást vezető Fakla Ida tanárnőnek, hogy foglalkozott tanulóinkkal, illetve Molnárné Tóth Erika igazgatónőnek, továbbá Horváthné Bócsi Ildikó igazgatóhelyettes asszonynak, akik segítettek a laborgyakorlat megszervezésében, lebonyolításában (TFG).

A műhelymunka fotóit itt tekinthetik meg.

 

Kovács Zsolt tanár, a Komplex Természettudományi Műhely vezetője (KGYAI).

Partneri klub -kerekasztal a Tokaji Ferenc Gimnáziumban a térségi akkreditált tehetségpontok-köztük intézményünk-részvételével

A Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiuma TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt keretében megvalósuló a Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” nevű kiemelt projekt keretében térségi Tehetségnapok megvalósítására és koordinálására „A tehetség hónapja” programsorozat részeként szervezésre kerülő Partneri klub elnevezésű kerekasztal beszélgetésre hívta meg a térségi tehetségpontokat. Intézményünket Kiss-Tóthné Bolló Nóra tanárnő és Kovács Zsolt tanár úr képviselte.

Előadók voltak: Kormos Dénes, Sarka Ferenc, Dr. Dankó József és Majercsákné Kemecsei Zsuzsanna. Fotók a rendezvényről.

Előadás a Tokaj-Bodrogzug tájvédelmi körzet élővilágáról a környezetvédelmi témahét keretében

Az Aggteleki Nemzeti Park szakértője tartott előadást a Tokaj-Bodrogzug

tájvédelmi körzet növény-és állatvilágáról felső tagozatosaink részére.

A Környezetvédelmi Témahetünkhöz kapcsolódó rendezvény képei.

Hornyák Pál festőművész, grafikus, művésztanár kiállítását tekintettük meg a Hatputtonyos Borfaluban

A képgaléria ide kattintva tekinthető meg.

Tehetségnapon vettünk részt a Tokaji Ferenc Gimnáziumban

A  TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt keretében megvalósuló a Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” nevű kiemelt projekt keretében térségi Tehetségnapok megvalósítására és koordinálására „A tehetség hónapja” programsorozat részeként szervezésre kerülő Térségi Tehetségnapon vettek részt iskolánk tanulói.

A program során művészeti produkciók és tavaszköszöntő képkiállítás keretében egymás és a nagyközönség előtt bemutatkoztak a közreműködő tehetségpontok.

Alternatív programként természettudományos és kreatív tevékenységekre várták az érdeklődőket.

 

Tanulónk sikere a Hegyalja matematika versenyen

Titkó Simon 7. b osztályos tanulónk továbbjutott a hegyalja matematika verseny döntőjébe,amely 2014.03. 26-án, 14 órakor lesz.Felkészítő tanára: Kovács Zsolt tanár úr.

Gratulálunk!

Március 15.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkor történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig.Eredményességét mi sem mutatja jobban, mint hogy csak a cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni, amelynek soha ekkora hadserege addig nem járt még külföldön. Gyakorlatilag az 1848-49-es harc a magyar nemzet történetének leghíresebb háborús konfliktusa is.

Az iskolai ünnepséget Csománé Németh Emese tanárnő és Kovács Zsolt tanár úr rendezte a 7.a és  a 7. b osztály szereplésével.Közreműködött Kovács Józsefné tanárnő vezetésével az iskolai énekkar. Fotók az ünnepségről.