21 általános és középiskola diákjai tanulhatják élményszerűen a fizikát, kémiát és a biológiát. A Herman Ottó Gimnázium természettudományi laborjaiban a partnerintézmények diákjai is részt vehetnek egy-egy érdekes, kísérletekkel fűszerezett órán. Tulajdonképpen két, egyenként 20 fő befogadására alkalmas helyiséget alakítottak ki, ezek külön-külön is használhatóak, de akár össze is nyithatók. A legkorszerűbb eszközökkel felszerelt laborokban szinte minden kísérletet elvégezhetnek majd a pedagógusok, de akár maguk a tanulók is. Nagy szükség volt erre a beruházásra, hiszen jelenleg csak néhány középiskolának van korszerűnek mondható laboratóriuma. Egy laborvezető és két laboráns segíti majd a szaktanárok munkáját. Képek a menüsorban,a fotógalériában láthatók.
Herman Ottó Gimnázium természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének bemutatása-kísérletek, laborgyakorlatok tanárok számára
Hegyalja Matematika Verseny 2013
A szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola ismét meghirdette a Hegyalja Matematika Versenyt 3. 4. 5. 6. 7. és 8. osztályos tanulók részére.
Negyedszázada, azaz 25. alkalommal rendezték meg a versenyt.
Ennyi év alatt igen sokat tett a verseny népszerűsítéséért a szervező, Maczkóné Matlák Julianna tanárnő, a Bolyai Iskola matematika tanára,akinek sokat köszönhet iskolánk abban is, hogy 2006-ban az alább szereplő helyszínek mellett Tarcal is körzeti verseny helyszín lehetett.
A versenyt kétfordulósra tervezik.
Első forduló helyszínei:
- Encs, Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Táncsics út 4. (Gönc körzete is)
- Homrogd, Móra Ferenc Görög katolikus Általános Iskola (Szikszó körzete)
- Sárospatak, II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola Petőfi 1
- Sátoraljaújhely,Petőfi Sándor tagintézmény Deák út14. (Cigánd körzete is)
- Szerencs, Bolyai János Katolikus Általános Iskola Rákóczi út 100. (Tokaj körzete is)
Időpontja: 2013. február 20.(szerda) 14 óra.
Iskolánk tanulói közül Demeter Máté (3.a),Soltész Fruzsina (3.a),Péter Eszter (3.a),Csekő Vivien (4.a),Rudolf Lili (4.a), Gál Péter (5.a), Titkó Simon (6.b) mérettették meg magukat.Felkészítő tanáraik: Hunkó Emese igh. illetve Kovács Zsolt voltak.
Zrínyi Ilona /Gordiusz Országos Matematikaverseny
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben is megrendezte a Zrínyi Ilona kétfordulós (területi, országos) matematikaversenyt. A versenyt teszt formájában bonyolítják le.
A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók logikus gondolkodását kívánják mérni. Lehetőséget szeretnének biztosítani arra, hogy az iskolák 3-12. osztályos tanulói összemérhessék matematikai tudásukat.
A versenyen az iskolák 3-12. osztályos tanulói vehetnek részt. (A 0. évfolyamos tanulók a 9. évfolyamosok között indulhatnak. A későbbiekben ezek a tanulók azon az évfolyamon versenyezhetnek, melynek matematika tananyagát tanulják.)
Az 1. forduló időpontja: 2013. február 15. (péntek) 14 óra. (Románia és Ukrajna 15 óra)
( http://mategye.hu )
A tarcali Klapka György Általános Iskola tanulói a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskolában írták meg az első fordulót.A versenyen részt vevő diákjaink: Szakos Anna,Titkó Eszter,Balla Tibor,Kovács Regina,Mile Zita,Titkó Simon,Hunyor Máté , Kovács Eszter.Felkészítő tanáraik voltak: Csománé Németh Emese, Páll Jánosné és Kovács Zsolt matematika tanárok.A feladatokat tartalmazó csomagokat pontosan 14 órakor bontották ki-a verseny szabályai szerint,ezt a felkért bizottság , Páll Jánosné , Kovács Zsolt (Tarcal) illetve Hubainé Berki Beáta (Szerencs) matematika tanárok hitelesítették.
Névadónkra emlékeztünk
Pedagógusaink,diákjaink részvétele a TÁMOP-3.3.7-09/1-2009-053 pályázat műhelymunkáiban-Projektzáró Taktabájon
A kistérségi műhelymunkában intézményünk több pedagógusa is részt vett:
Kistérségi tehetséggondozás kémiából:Tarcal, Tokaj, Taktabáj; Kovács Zsolt tanár úr vezetésével.
A kémia tehetséggondozó műhely képei itt tekinthetők meg.
Lengyel felhasználóim figyelmébe
Jeśli mówić po rosyjsku, że jestem szczęśliwy, jeśli się ze mną podzielić swoimi przemyśleniami na matematyce i kursów chemii w metodologii Polska.
Jeśli tylko szukasz informacji o zainteresowania zawodowego punktu widzenia, chemii i matematyki przedmiotów w szkołach podstawowych i średnich w metodologii Węgry, zamierzam zarabiać na zawartości witryny sieci Web do swoich potrzeb.
Best regards,
Zsolt Kovacs (MA)
nauczyciel matematyki i chemii,
Hegyalja Matematika Verseny
A szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola versenyfelhívása itt látható.
Zrínyi Ilona Matematikaverseny és Gordiusz Matematika Tesztverseny ; Versenykiírás ;2013
A verseny kiírása és a nevezés feltételei itt tekinthetőek meg.